Burkolózzatok az őszbe, foglaljatok szállást egy tágas rét ölelésébe!
Soha nem felejtjük el azt az érzést, ami több mint egy évtizede első őrségi látogatásunkon fogott el bennünket. A táj vonzása olyan erős, hogy elcsendesedve a természethez való visszakapcsolódás élményével ajándékozza meg az ide látogatót.
Régóta dédelgetett álmunk valósult meg önálló szállásunk, a Kástu kabinok megépítésével. Amióta az Őrség az otthonunk, a Pajta körül pedig értékeinkben osztozó közösség formálódott az étterem nyitása óta eltelt években, a kulináris élmények mellett szerettük volna vendégeink számára is átélhetővé tenni ezt a természetközelséget.
A Kástu hiányzott ahhoz, hogy a Pajta-élmény teljessé váljon. Éttermünk tervezője, U. Nagy Gábor Ybl és Kós Károly-díjas építész hét olyan kétfős, szinte teljes egészében magas minőségű fából épített modern, minimalista kabint álmodott meg, amelyekben kint és bent összeér. A hálóból a csillagos eget, a zuhanyzóból tágas rétet látni. A konyhafülkében borhűtő és prémium filterkávé szolgálja a hajlékba térőket. Házaink a régi őrségi ember kástunak nevezett emeletes éléskamráját idézik, új értelmet nyert formájukban azonban a kulináris és mentális töltődés tájba simuló, térerőn kívül eső terei.
A Pajtától egy kilométer sétára az Őrség szívében a Kástu az a hely, ahol az elcsendesedést, intimitást kereső párok, lélegzetvételnyi kiszakadásért, gasztronómiai élményért felkerekedő utazók, természetközelségre vágyó kirándulók, rövidebb-hosszabb időre érkező kulináris felfedezők, de akár legfeljebb tizennégy fős céges csoportok is megtalálhatják a számításukat.
Foglalja le szállását, vagy a teljes Pajta-élményért kérje csomagajánlatunkat!
A beruházást a Kástu Kabinházak Kft. a Kabinházak az Őrsében című, ET-2020-02-049 azonosítószámú projekt keretein belül végezte. A projekt szerződött támogatásának összege 59.985.483 Ft, azaz ötvenkilencmillió kilencszáznyolcvanötezer négyszáznyolcvanhárom Forint, támogatásnak mértéke 48,37%. A projekt befejezésének dátuma: 2023. 10. 27.
A támogatott projekt a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében valósult meg.
Beszerzésre került 4 darab kerékpár, valamint egy szaunaház került kialakításra mosdóval, 11 kW-os szaunakályhával és WiFi-s vezérlőegységgel, a hozzá tartozó szaunalepedőkkel. A kabinházak komfortjának növelése érdekében házanként 2 darab kényelmes teraszszék és 1 darab szőnyeg beszerzése is megvalósult. A fejlesztések hozzájárulnak a vendégélmény emeléséhez és a szolgáltatás színvonalának további erősítéséhez.
A projekt részeként telepítésre került elektromos gépjármű töltőberendezés, amely hozzájárul a fenntartható közlekedési formák támogatásához és a térség turisztikai elérhetőségének javításához.
A beruházást a Kástu Kabinházak Kft. a Kástu kabinházak szolgáltatásának bővítése című, ET-2025-02-001 azonosítószámú projekt keretein belül végezte. A projekt szerződött támogatásának összege 13.831.816 Ft, azaz tizenhárommillió nyolcszázharmincegyezer nyolcszáztizenhat Forint, támogatásnak mértéke 100%. A projekt befejezésének dátuma: 2026. 01. 31.
A támogatott projekt a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében valósult meg.
9941 Őriszentpéter, Templomszer 7.
© 2026 Pajta|ProPhoto Blogsite
Nyári szünet
Kedves Vendégeink!
Éttermünk augusztus 24. és szeptember 2. között zárva tart.
Újra várjuk vendégeinket szeptember 3-án, csütörtökön.
Asztal- és szállásfoglalás, valamint ajándékkártya-rendelés ez idő alatt is elérhető az alábbi linkeken keresztül.
Summer Holiday
Dear Guests!
Our restaurant will be closed from August 24 to September 2.
We look forward to welcoming you again on Thursday, September 3.
Restaurant and accommodation bookings, as well as gift card purchases, remain available during this period via the links below.
Sommerpause
Liebe Gäste!!
Unser Restaurant bleibt vom 24. August bis einschließlich 2. September geschlossen.
Ab Donnerstag, dem 3. September sind wir wieder für Sie da.
Restaurant- und Unterkunftsreservierungen sowie der Kauf von Gutscheinen sind während dieser Zeit weiterhin über die untenstehenden Links möglich.